A tavalyi év utolsó hónapja történelmi pillanat volt a győri Audi Hungária Zrt. számára.
Ugyanis ekkor kezdődött el az első konnektorról tölthető Audi Q3 hibrid sorozatgyártása.
Ez egy új korszak a gyár számára, a sorozatgyártást pedig természetesen a munkavállalók felkészítése, illetve a tűzvédelmi fejlesztések előzték meg.
Ezeknek az autóknak a gyártásához egy komplett biztonsági koncepciót kellett kidolgozni, ugyanis az akkumulátorokra a gyártás során folyamatosan figyelni kell.
Ezt pedig úgy oldják meg, hogy automatizált kamerás rendszereken futtatják át a teljes aksit, még mielőtt továbbítanák beépítésre, házasításra.
Fontos volt az is, hogy figyelembe vegyék és tűzvédelmi szempontból megvizsgálják őket, a beérkezéstől kezdve egészen a tárolásig, illetve beépítésig.
Éppen ezért a győri Audi gyár tűzoltósága egy darus járművel is bővült, ennek van egy horgas emelő része is, így a konténerszállítás is megoldható mostantól.
A jelenlegi tűzvédelmi rendszerük lehetővé teszi, hogy a sérült autókat és akkumulátorokat biztonságosan tudják kezelni, illetve szállítani.
Ugyan autótulajdonosként nem kell feltétlenül kívülről fújnod a tűzvédelmi szabályokat, főleg a gyárakra vonatkozó szabályokat, de ettől függetlenül a saját autódért te is sok mindent megtehetsz.
Sőt, gondoskodhatsz úgy is az autódról, hogy nem kell mást tenned, csak felemelned a telefont és odacsörögni az egyik legjobb autókozmetikai szalonba és majd ők mindent elintéznek.
Az NRG Polír egy professzionális autópolírozó és autókozmetikai cég. Hogy pontosabban fogalmazzak, foglalkoznak ugyanúgy autók, robogók és motorok polírozásával is, emellett a profiljukhoz tartozik még a fényszóróknak a polírozása is.
És ha ez még nem lenne minden, az NRG Polír komplett autóápolással, karceltávolítással is foglalkozik, de ha szeretnéd, még akár az egyedi matricák legyártásában és felhelyezésében is tudnak segíteni Neked.
Azoknak a járműtulajdonosoknak ajánlják a szolgáltatásaikat, akik igényesek a saját járműveikre, akik szenvedélyesen szeretik azokat és szeretnék a saját járműveiket mindig tisztán és csillogóan látni.
Hiszen nincs is jobb érzés annál, hogy egy olyan autóba ülj be minden nap, amelyik kívül-belül tiszta és ápolt. Pontosan emiatt figyelnek oda munkájuk során minden részletre. Pontosan ez az, amiért mindig igyekeznek élvonalbeli technikákat alkalmazni.
És pontosan ez az, amiért ilyen szenvedéllyel tudják végezni a munkájukat.
Ha felmész a weboldalukra, részletesen olvashatsz minden szolgáltatásukról, így sokkal könnyebben el tudod dönteni, hogy melyik szolgáltatásukat szeretnéd igénybe venni.
Fontos azonban, hogy mielőtt elindulnál hozzájuk, először telefonálj! Elérhetőségeik a következők:
www.nrg-polir.hu
+36 20 287 5788,
Budapest, 1165 Íjász utca 17.
Egyébként a műhely tulajdonosáról is olvashatsz a honlapon. A bemutatkozásában elmeséli, hogy már évek óta ezzel foglalkozik, szenvedélye az autóápolás és autópolírozás.
Ő is hisz abban, hogy egy járműtulajdonosnak bizony oda kell figyelni a saját járművére, gondoskodnia kell róla. Ezen kívül ügyfelek elégedett beszámolóit is megtalálod a honlapon, sőt, ha érdekel a téma, még a blogukat is ajánlani tudom neked.
Mivel a polírozás és a különböző autókozmetikai szolgáltatások időigényesek, aprólékos munkát igényelnek, így vedd te is figyelembe, hogy egy-egy folyamat akár 6-8 órás is lehet, de az is előfordulhat, hogy 48 óráig is eltarthat, mire teljesen készen lesz az autód.
Érdemes ezzel kalkulálni és úgy beosztani az idődet, illetve időpontot foglalni náluk. Ne felejtsd el, hogy a honlapon előre tudsz tájékozódni szinte mindenről, illetve mielőtt elindulnál, csörögj oda!
Míg a nagyobb vállalatoknak, üzemeknek, gyáraknak olyan fontos dolgokkal is foglalkozniuk kell, mint a tűzvédelem, addig neked elég csak arra figyelned, hogy a járműved megkapja a gondoskodást és figyelmet, így az még hosszú ideig szolgálni tud majd téged.