Ködfátyol technológia fertőtlenítésre – amit még az utastérben is használni lehet
Már hónapok óta tart több országban, köztük nálunk is a kijárási korlátozás, illetve kijárási tilalom.
Mint jól tudjuk, ez azt jelenti, hogy este nyolc óra után csak indokolt esetben szabad az utcán tartózkodni. A kijárási tilalom egészen reggel ötig tart.
A rendőrség igyekszik a lehető legtöbbet megtenni a közbiztonság érdekében, illetve fokozottan ügyelnek arra is, hogy ellenőrizzék, mindenki betartja-e a szabályokat.
Ez azt jelenti, hogy ellenőrzik a taxik utasait is, ugyanis gyakran előfordult már mostanában, hogy az emberek úgy próbáltak eljutni A-pontból B-pontba, hogy taxiba ültek, ez szabálysértésnek minősül abban az esetben, ha nem indokolt a kint tartózkodásuk.
Aki indokoltan tartózkodik az utcán – például munkába megy vagy épp onnan megy haza -, az a munkáltatói igazolással tudja igazolni magát.
Ugyan az elmúlt időszakban csökkent a turisták száma itthon is, sőt, az is sokat nyom a latba, hogy szinte minden zárva van, a taxisoknak ettől függetlenül még mindig akad dolga.
Ha nem is olyan sok az utas, mint korábban, azért most sem esett nullára a forgalmuk. Ez talán annak köszönhető, hogy sokan nem szívesen szállnak a tömegközlekedési eszközökre a vírus miatt, inkább beülnek egy taxiba és úgy utaznak.
Így aztán a taxisoknak is oda kell figyelni a különböző előírásokra, illetve a saját egészségük védelmére. Nekik is maszkot kell hordani, ugyanúgy, mint az utasoknak.
Emellett másképp is lehet védekezni, a Dr. Cleaner egy olyan technológia, ami a jármű utasterében is használható a vírusok, baktériumok és gombák ellen. Ez tulajdonképpen egy előzetes tisztítás után használható baktericid, virucid és fungicid hatású ködfátyol fertőtlenítő.
Nemcsak a járművekben lehet használni, ugyanúgy használható az autókozmetikában, ipari létesítményekben, egészségügyben, élelmiszeriparban.
Mivel az élelmezési és egészségügyi várakozási ideje nulla nap, így bátran használható a hűtőházak, raktárak, tárolók, feldolgozó üzemek területén is, ezzel biztosítva a higiéniát és fertőtlenítést.
A Dr. Cleaner nem növényi alapanyagokból készült fertőtlenítő, ködfátyol formájában juttatható a légtérbe, így nyújt megoldást a különböző gombák, vírusok és baktériumok ellen.
Emellett azért is szeretik olyan sokan, mert szermaradvány nélkül nyújt azonnali eredményt, alkalmazása biztonságos, nem toxikus. Így aztán a taxisok is nyugodt szívvel használhatják a kocsijuk utasterében.
Nagyon fontos tudni, hogy a Dr. Cleaner minden olyan tanúsítvánnyal rendelkezik, ami a technológia hatékonyságát igazolja. Ezzel a termékkel a nehezen elérhető felületek és helyek is könnyedén fertőtleníthetőek.
Nem teszi tönkre a felületeket és berendezéseket, a behatási ideje pedig maximum 30 perc, így aztán a helyiség rövid időn belül újra használható válik.
Rengeteg információt meg lehet tudni erről a technológiáról a weboldalukon, érdemes elolvasni, azonban, ha utána mégis kérdés merül fel, esetleg érdeklődnél a technológia iránt, akkor könnyedén fel tudod venni velük a kapcsolatot.
Az elérhetőségük a következő: telefonszám: +36 70 272 0997, e-mail cím: drcleanerdisinfections@gmail.com.
Egyébként az oldalon is fel tudod venni velük a kapcsolatot egy egyszerű űrlap kitöltésével. Néhány adat megadása után könnyedén el tudod küldeni nekik az üzenetedet.
Érdemes tehát elolvasni a hasznos információkat az oldalon, mert így gyorsabban képbe kerülsz mindennel, ráadásul még nagyobb ügyfelek véleményeit is megtalálod.
Ha úgy döntöttél, hogy számodra is érdekes lehet ez a technológia, akkor ne habozz, vedd fel velük a kapcsolatot!