Világszerte hódít az úgynevezett „bodypozitivity” mozgalom, mely testünk szeretetéről, elfogadásáról szó.

 

Sokat változott e tekintetben a világ, a régi korok fix szépségideáljaihoz képest, ma már szinte szépnek is számíthat egy nagy orr, egy bőrhiba, vagy éppen a gömbölydedebb formák.

 

A nők egészséges testképének kialakítása és fenntartása évszázados probléma.

 

Szinte nem is létezik olyan nő, aki mindennel elégedett lenne magán, folyton a hibát, a gyenge pontot keressük, miközben ugyan annyi pozitívumot is találhatnánk, ha erre szentelnénk ugyan azt az energiát.

 

Már miért is ne lehetne szép egy plus size lány, vagy valaki, aki szeplős, nagy az orra, vagy elképesztően magas?

 

Testi adottságainkkal születünk, és bár sok minden lehet, ami zavar önmagunkban, és mindenkinek érdemes törekedni, hogy önmagából a maximumot hozza ki, az már egészen biztossá vált, hogy teljességgel felesleges az önostorozás.

A lehetőségek tárháza is egyre nagyobb, ma már a nem hétköznapi külsejű lányoknak szinte ugyan annyi lehetőségük van a divatos és stílusos megjelenésre, mint hétköznapi társaiknak.

Magyarország egyik jelentős divat vállalkozása, a Scarlet Fashion szinte az elsők között tette le voksát a curvy divat támogatása mellett.

 

A vállalkozás tulajdonosa, Szanyi Brigitta büszkén hirdeti minden platformon: a divat mindenkié!

 

Vállalkozásában pedig minden tőle telhetőt meg is tesz, hogy a nők legszélesebb körének biztosítsa a lehetőséget a minőségi ruhák viselésére, stílusos és egyben kényelmes öltözködésre.

A boltban a legkisebbtől a legnagyobbig minden méret megtalálható. Kizárólag menő olasz márkák és saját tervezésű ruhadarabok forgalmazása történik, az elérhető ár is alapkoncepció.

Fontos hangsúlyt fektetnek emellett a fenntartható divatra is, az itt kapható női ruhák és kiegészítők egytől egyig nagyon jó minőségűek, akár évekig is stabilan szolgálják ki az igényeket.

Scarlet Fashion. Divatos ruhák. Szanyi Brigitta

Már nem csak személyesen, de online is meg lehet vásárolni a Scarlet Fashion csodálatos ruháit, így akinek nem esik útba a pesterzsébeti üzlet, az is bátran válogathat a kínálatból.

Érdemes gyakran ránézni a választékra, mert a ruhák egytől egyig egyediek, így a teljes árukészlet hétről hétre megújul, változik.

És ami miatt fontos még megemlíteni ezt a vállalkozást: itt valóban stílusos és divatos ruhák vásárólhatóak minden méretben. Szinte mindenki megtalálhatja, amit keres, hiszen a letisztult, semleges divattól egészen az extravagáns vagy merészebb ruha darabokig minden megtalálható a polcokon.

Ha valaki bizonytalan lenne, és segítségre lenne szüksége saját stílusának megtalálásában, kialakításában, itt akkor is jó helyen jár, Brigitta szívesen válaszol a kérdésekre, és segít egy igazán praktikus és modern ruhatár kialakításában is.

Ne félj hát többé, ha nem vagy átlagos, hisz nincs miért ezt tenned. Mindannyian úgy vagyunk egyediek és csodásak, ahogy vagyunk, nem kell ehhez bizonyos sémáknak megfelelned!

Merd hangsúlyozni az előnyeidet, de a hátrányaidat se szégyelld!

Hidd el, csak a photoshopnak köszönhetően néznek ki a modellek is tökéletesnek. Azt mondják, egy fecske nem csinál nyarat, de itt már régen nem erről van szó!

A legnagyobb divatmárkák, és még sportszergyártó cégek is beálltak a kezdeményezés mögé!

Elegendő kitartással pedig talán felnő majd egy olyan generáció is, melynek nő tagjai méltán érezhetik majd jól magukat a bőrükben, anélkül, hogy szégyenkeznének olyan hibákért, melyekről talán nem is tehetnek!

Oldaluk: www.scarletfashion.hu

Pin It on Pinterest

Share This