Kezdhetnénk akár úgy, is, hogy a jelenlegi különleges helyzetben rendkívül sok a frusztráció életünkben, de az igazság ennél jóval összetettebb.
Még ha azt is gondolnánk, hogy a rengeteg negatívitás a pandémia hatására költözött életünkbe, rá kell jönnünk, hogy az alapvető indikáció sokkal mélyebben rejtőzik.
A 21. század önmagában is rettentő kihívások elé állít minket, ami sok esetben áldás, az más helyzetekben komoly átok is lehet életünkben.
A felgyorsult világ, az információs dömping, a nagy társadalmi elvárások és a folyamatos ingerek szinte szünet nélkül terhelik lelkünket, fárasztják idegrendszerünket, és a módszerek, melyekkel ezt le lehetne vezetni mostanság igencsak korlátozottak.
Jól megfigyelhetőek az indulatok, akár, ha csak egy online bejegyzés kommentjeit figyeljük meg, vagy részt veszünk a közúti forgalomban.
Noha úgy is tűnhet, hogy az emberek egymást bántják, de a legtöbb ilyen esetben pusztán a belső feszültségek, komoly frusztrációk törnek elő, és ezek nyilvánulnak meg agresszív viselkedésben.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy milyen módszerrel lehet ennek a csakugyan globálisnak mondható problémának gátat szabni.
Nos, mindenképpen egyéni felelősség, hogy saját magunkban kezelni tudjuk a feszültséget, és ennek módjait feltérképezzük a lehetőségek tárházában.
Olyan megoldásra van szükség, mely jól alkalmazkodik a modern kori elvárásokhoz, de emellett elég mélyre hatol ahhoz, hogy a problémát a gyökerével együtt fordítsa ki a táptalajból.
Ha megvan a megfelelő nyitottság benned arra, hogy változtass negatív szemléleteden, ha tartasz néha önvizsgálatot, és belátod, hogy a negatív rezgések életedben nagyrészt belülről jönnek, akkor már az első lépést meg is tetted.
De addig, hogy képes legyél a kvantum szintű megoldások elsajátítására, és a szív koherencia elérésére, még hosszú út vezet.
Mit szólnál hozzá, ha egy olyan megoldást ajánlanék neked, ami kezdők és haladók számára is egyaránt megoldást jelenthet a stressz elengedésére és egy magasabb rezgés szint, a tudatos teremtés eléréséhez?
Ráadásul nem is kell hozzá más, mint hogy teremts magadnak 20 nyugodt percet, mialatt meg tudsz nézni egy meditációt segítő, látványos filmet?
Ennek segítségével nem kell egyedül megoldanod a vizualizációt, az utazás során az univerzumba nem kell félned az elkalandozástól, a zavaró tényezőktől sem. Egy modern technológiai megoldással vegyített hagyományos meditációs technika segítségével elérheted, hogy a szorongás, félelem és frusztráció helyét átvegye a szeretet, az elégedettség és a hála.
Ha hiszel a tudatos teremtésben, vagy akár már meg is tapasztaltad, hogyan működik a manifesztáció, akkor ezzel a módszerrel olyan eredményeket is elérhetsz, amiket eddig még soha!
A módszer könnyen hozzáférhető, és nem kerül többe, mint egy valóban jó minőségű üveg bor vagy éppen pálinka. A különbség azonban az eredmény tekintetében összehasonlíthatatlan. Ne hidd, hogy az alkohol, a tudatmódosító szerek, vagy éppen a cigaretta megoldja a gondodat.
A tudatos teremtés, a fókuszált meditáció és az irányított relaxáció, egy új, sokkal kiszámíthatóbb és magasabb tudatállapotot hoz majd el számodra.
Szabadulj meg az életedet károsító belső tényezőktől, szabadítsd fel lelkedet, és éld meg mindennapjaidat boldogan, kiegyensúlyozottan, szeretetteljesen.
Ha szeretnél többet megtudni a módszerről, keresd fel a stresszkezelesotthon.com weboldalt!