Ingatlan vásárlás, eladás vagy kiadás? A finanszírozás elintézésében hova fordulhatsz biztonsággal!

Ingatlan vásárlás, eladás vagy kiadás? A finanszírozás elintézésében hova fordulhatsz biztonsággal!

Bár a koronavírus berobbanásakor sokan azt vélték, hogy az ingatlan árak vészesen csökkenni fognak és a piac stagnálni kezd, a számok egyelőre nem ezt mutatják.

 

A korábbi évek kitörő ingatlan ár növekedése már önmagában is magával hozta, hogy előbb utóbb a folyamat megáll, vagy akár vissza is fordul, de erre a jelenlegi helyzet csak ráerősített.

 

A kormány által nyújtott újabbnál újabb támogatások is folyamatosan fenntartják a vásárlási kedvet, a nagyobb családok kifejezetten kedvező helyzetben vannak, ami az ingatlanhoz jutás esélyeit jelenti.

 

Új építésű ingatlanok esetén kifejezetten sok támogatási összeg felvehető, de a régebbi, vagy felújítandó ingatlanok vásárlásakor is remek lehetőségeket vehetünk igénybe.

De nem csak lakhatási céllal, hanem befektetésképpen is sokan vesznek még jelen helyzetben is ingatlant.

Ingatlan vásárlás ás ingatlan eladás

Az ingatlanpiac mozgásai viszonylagosan kiszámíthatóak, ezért is kedvelik sokan ezt a fajta befektetési formát. Egy ingatlan, ha időszakosan veszít is reálértékéből, a görbe sosem halad csak lefelé vagy felfelé, mindig visszatér egy fajta nyugalmi értékbe, ami a befektetési formát kiszámíthatóvá teszi.

Az ingatlan minden féle képen jó befektetésnek minősül, hiszen, ha a megvásárolt építményt ki is adjuk bérbe, máris nem csak azon realizálhatunk hasznot, hogy egy ingatlan ára összességében mindig emelkedik. Szinte semmi, ami ennyire kiszámítható, nem hozhat ennyi hasznot neked, mint egy befektetési célra vásárolt ingatlan.

Érdemes hát mindenképpen elgondolkodni ezen a területen is, ha néhány tíz millió forint rendelkezésedre áll, és szeretnéd azt mihamarabb megfialtatni.

Sokakat elriaszthat, hogy a rövidtávú ingatlan kiadások a turizmus visszaszorulásával bajba kerültek, illetve az AirBNB is korlátozva lett Magyarországon. De a hosszú távú kiadás ugyanakkor még mindig szárnyal, az árak magasan vannak, és a piac nagy mértékben biztosan nem fog konszolidálódni.

Ingatlant venni tehát mindenképpen megéri, de kit is hívhatnál segítségül, ha nem vagy otthon az ingatlanpiac rejtelmeiben?

 

Első sorban javasolt egy szakembert segítségül hívni, ha szeretnél az ingatlanvásárlás folyamatában jól eligazodni, a legjobb ajánlatokhoz hozzájutni, és hatékony segítséget kapni az ügyintézésben.

Egy ingatlanos ismeri a folyamatot lépésről lépésre, tudja, milyen buktatókra és hátulütőkre kell számítani, és ezeket ki is tudja küszöbölni esetleges felbukkanásuk esetén.

Budapesten elérhető a lehető legtöbb ingatlaniroda hazánkban, így hamar elszédíthet a bőség zavara. Ha nem szeretnénk a folyamat közben csalódni, mindenképpen egy 100%-ig megbízható, helyspecifikus irodát érdemes választani, melynek munkatársai korrekt módon tájékoztatnak a részletekről és segítik a folyamatot a kezdettől egészen a végpontig.

A Homexpress ingatlanközvetítő hálózat minden ügyfelének a lehető legszélesebb körben elégíti ki igényeit, legyen szó akár ingatlan eladásról, kiadásról vagy éppen vásárlásról is. Mert nem csak az eladói oldal, hanem a vásárlói szektor is megbízhat ingatlanost, hogy segítsen a legjobb ajánlatokhoz a leggyorsabban hozzájutni.

Az sem árt, ha a finanszírozással kapcsolatban van kihez fordulnunk, ha nincsen meg a teljes kezdő tőke. Egy profi ingatlanos, mint ahogyan a Homexpress munkatársai is, készséggel állnak rendelkezésre, segítő kezet tudnak nyújtani a banki összeköttetéseket illetően is.

Ne habozz hát, ha ingatlanügyletedhez segítséget kérnél, vedd fel a kapcsolatot a Homexpressz ingatlanhálózattal!

Számos Budapesti kerületben megtalálható kirendeltségük, és akár telefonon, akár e-mailen, akár a weboldalukon található űrlapon keresztül állnak rendelkezésedre!

www.homexpress.hu

Új építésű lakópark esetében lakásonként 1-ról 1,5-re emelték a kötelezően megépítendő parkolóhelyek számát

Új építésű lakópark esetében lakásonként 1-ról 1,5-re emelték a kötelezően megépítendő parkolóhelyek számát

Módosították az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) azon pontját

 

Kimondja, hogy egy új építésű lakópark esetében lakásonként mennyi parkolóhelyet köteles a beruházó építeni.

 

A fejlesztői oldalon egy plusz költségtényező a több beállóhely, ráadásul a sor végén a vásárlónak sem túl jó hír, hiszen a drágább kivitelezés a lakás árában is lecsapódik, attól függetlenül, hogy vesz valaki beállót, vagy sem.

 

Megkérdeztük a piaci szereplőket, a fejlesztői érdeképviseletet és a döntéshozáshoz közel álló szakértőkkel is egyeztettünk.

 

Kiderült, hogy különböző értelmezések, információk keringenek a kérdésben, és nem egyértelmű, hogy a szabályozás milyen jogokat, kiskapukat, vagy kötelezettségeket róhat az önkormányzatokra, vagy éppen egy fejlesztésre.

parkolás. 11. kerület

 

A közösségi autómegosztás elterjedésével párhuzamosan már a legtöbb fejlesztő egyetértett abban, hogy feleslegesen sok parkoló építésére vonatkozó követelményeket határoznak meg a rendelkezések, ráadásul a költségeket is nagy mértékben növeli, ha plusz egy szintet kell a mélygarázsban kiépíteni, vagy több felületet lebetonozni a lakópark környékén.

Jött is a változás a szabályozásban, ám váratlan módon nem lefelé módosították a korábban lakásonként kötelező 1 darab gépkocsibeállót, hanem felfelé, így 2021 elejétől már 1,5 beállót kell kiépíteni minden új lakás után.

Gondolhatnánk, hogy így legalább nem lesz parkolóhiány egy-egy lakópark környékén, azonban nem ennyire egyszerű a helyzet. A beálló kialakítása autókra lebontva olyan összegű kiadás a fejlesztőnek, hogy azon az áron nem lenne lakástulajdonos, aki megvenné ezeket.

A fejlesztő így a kivitelezési költségnél alacsonyabb áron kell, hogy eladja a kötelezően megépített beállóit, de még így is sokan lemondanak róla, és inkább az utcán keresnek parkolóhelyet.

 

EGY ÚJ LAKÓPARKNÁL ÁTLAGOSAN 5 MILLIÓ FORINTÉRT LEHET BEÁLLÓT VENNI, AMIT A FEJLESZTŐ GÉPKOCSIRA LEBONTVA 8-9 MILLIÓ FORINTÉRT TUD MEGÉPÍTENI.

 

Mínuszos lesz a beálló tekintetében a fejlesztés?

Nem teljesen, ugyanis a lakásárak lekövetik a költségeket is, így a sor végén a vásárlók által fizetett négyzetméterár lesz magasabb. De nemcsak azoké, akik megveszik a beállót a lakáshoz, hanem mindenkié.

A vásárlók szemszögéből nézve ez az egyik legnagyobb ellenérv az új, másfél parkolóhelyet előíró szabályozásra, hisz nem tűnik logikusnak, hogy valaki csak azért fizessen magasabb árat, mert mások élnek a beállóvásárlási jogukkal.

 

Van azért egy csavar, vagy nevezhetjük kiskapunak is

Mielőtt rátérnénk a fejlesztők véleményére és arra, hogy mennyivel drágíthatja meg a rendelkezés az új lakásokat, egy érdekes csavarra is felhívjuk a figyelmet. Egy korábbi kerületi fő építésszel beszélgetve megtudtuk, hogy az új szabályozás nem vonatkozik a kiemelt kormányzati státusszal rendelkező projektekre, ezek ugyanis egyéni elbírálásban részesülnek.

Ezért valósulhat meg a belvárosban például olyan hotelfejlesztés, amihez egy darab parkolót sem kell kiépíteni. Elgondolkodtató, hogy ez a kiskapu mennyire komoly, költségekben és árakban is mérhető versenyhátrányt okozhat egy

Egyes szakértők számításai szerint egy átlagos 50 négyzetméteres lakásra a plusz fél parkoló körülbelül 45 ezer forint/négyzetméter + áfa extra költséget jelent.

 

Egyes kerületek kivételek lehetnek

Ha egy kerület korábban külön is rögzítette az eddigi kötelező egy darab parkolót lakásonként, akkor most is megmaradhat ennél a számnál.

Fontos kiemelni azt is, hogy a parkolószámra vonatkozó új előírás a már folyamatban lévő, valamint a jövőbeli helyi építési szabályzatok alkotása és módosítása esetén is irányadó lesz, így ha egy kerület élne a módosítási jogával, akkor automatikusan már rá is a központilag meghatározott 1,5 parkoló fog vonatkozni (még akkor is, ha magától például csak 1,2-re emelné, a lefelé való korrigálás pedig egyébként sem engedélyezett).

Félő azonban, hogy bár nem kötelező az önkormányzatoknak betartani az OTÉK új módosítását, kevesen lesznek, akik szembe mennek majd a központi rendelkezéssel.

 

Alapvetően 3 eshetőséget tudunk elképzelni a jövő fejlesztéseinél:

 

  1. A kerületi önkormányzat már korábban is szabályozta az egy lakásra jutó beállók számát, és most megmarad ennél a korábbi 1 darabnál,
  2. Vagy az önkormányzat befogadja a módosítást, és az általános 1,5 darab parkolóra emeli a kerületi szabályokat is
  3. Megtartja a korábbi 1 darabra vonatkozó szabályt és jelentős alkupozícióhoz jut a fejlesztőkkel szemben: ha például egy lakófejlesztéshez az infrastruktúra javítását is szeretné elérni, akkor érvelhet azzal, hogy a kerület még egy ilyen extra fejlesztői kötelezettség mellett is vonzó lehet, hiszen legalább a parkolók száma a régi maradt, ami nem generál többletköltséget a fejlesztő számára.

 

Vajon Újbuda Önkormányzata melyik verziót fogja választani ?

 

Bár az ingatlanfejlesztők erősen tiltakoznak az új szabályozás ellen, és az ár drágulásra hivatkozva a tiltakozásba bevonni a lakásvásárlókat is, de Újbuda például pontosan azt mutatja, hogy a parkolás szempontjából jelenleg már kaotikus állapotok vannak, azaz közel sincs annyi parkolóhely a kerület jelentős részén, mint amennyire szükség lenne.

Így ez pontosan arra mutat rá, hogy az ingatlanfejlesztés többek közt a kötelező parkolók tekintetében nem tart lépést már jó ideje a kerületben élők és az átmenő forgalom parkolási szükségleteivel.

Vajon hol az igazság, de még fontosabb, hogyan fog gazdálkodni, lépni Újbuda Önkormányzata ebben a helyzetben élve vagy nem élve a törvény adta lehetőséggel. (lásd fentebbi 3 verzió)

Forrás: Lokál Patrióta

Te tudtad ezt? Az ügyfél kapun keresztül le lehet kérni a tulajdoni lapot is!

Az ingatlanvásárlás során azt gondolhatnánk, hogy a legnehezebb feladat az optimális ház vagy lakás kiválasztása.

 

Fel kell térképezni a megfelelő környéket

 

Átnézni a piacon kínált lehetőségeket, és rengeteg egyéni szempontot is figyelembe venni, hogy valóban jó döntést hozzunk, hiszen egy otthonteremtés a legtöbb esetben nem csak rövid időre, hanem hosszú évekre, vagy akár évtizedekre szól.

 

De ne gondoljuk, hogy ha megtaláltuk a számunkra legideálisabb ajánlatot, akkor már túl is vagyunk a nehezén…

Ingatlan vásárlás

Csak ez után kezdődik a java. Az ingatlan vásárlással kapcsolatos teendők listája igen hosszú, így jó, ha tisztában vagyunk vele, milyen kemény fába vágjuk a fejszénket.

Miután megvan a kiszemelt ingatlan, meg kell bizonyosodnunk például a tulajdoni viszonyokról, hiszen, ha ezt nem tesszük, sok kellemetlen meglepetésben lehet részünk.

Az ingatlanok vásárlásához sokan vesznek fel hitelt, ez még alapvetően nem jelent komplikációt, azonban ilyenkor a fizetési mechanizmus teljesen másképpen zajlik, mint egyébként.

Akkor is kombinált a helyzet, ha az ingatlannak nem egy, hanem több tulajdonosa is van, pláne, ha ők bizonyos fontos döntésekben nem értenek egyet.

Lényegi kérdés még, hogy van-e az ingatlannak haszonélvezője, mert az ő jogai sok esetben kiterjedtebbek, mint magáé a tulajdonosé vagy tulajdonosoké. Illetve más típusú követelés is bejegyzésre kerülhet az ingatlanon, és ezekről a pontos adatokat csak a tulajdoni lap kikérésével tudhatjuk meg.

Hogyan juthatunk hozzá a tulajdoni laphoz?

Ezt a dokumentumot alapvetően a földhivatalból lehet kikérni, illetékdíj megfizetése mellett. De fontos információ azoknak, akik rendelkeznek ügyfélkapu regisztrációval, hogy számukra ezen keresztül is igényelhető tulajdoni lap, ugyan korlátozott számban, és csak részben díjmentesen.

Ez egy olyan fontos praktika például, amivel jó tisztában lenni, hiszen nem csak időt, de pénzt is spórolhatunk vele. Nem mellesleg pedig fel is gyorsítja a folyamatokat, ha nem kell minden féle hivatalokba rohangálnunk, hogy beszerezzük a megfelelő információkat, szükséges engedélyeket.

Természetesen a tulajdoni lap kikérése is csak az egyik az első lépések közül, számos más intézni való is akad az ingatlanvásárlás folyamán.

A legjobb döntés, ha profi segítséget veszünk igénybe, aki végigkísér minket a teljes folyamaton, és segítő kezet nyújt számunkra az ilyen helyzetekben. Egy profi ingatlanos ismeri az egymás utáni lépéseket, és azt is pontosan tudja, hogyan lehet az utat optimálisan lerövidíteni a sikeres adás-vétel felé.

 

Jó, ha számíthatunk egy ügynök szakértelmére és segítségére, életünk ezen hatalmas döntésében.

 

A Homexpressz Budapest egyik legjelentősebb ingatlanközvetítő hálózata, annak dacára, hogy csak néhány irodával rendelkeznek városszerte. Elhivatott és professzionális munkatársaik fiatalos lendülettel és töretlen lelkesedéssel segítik ügyfeleiket, legyen szó akár ingatlanvásárlásról, vagy eladásról egyaránt.

Tisztességes piaci hozzáállásuk és elégedett ügyfeleik sokasága a garancia eredményes munkájukra, hiszen nevüket mindenhol dicséret és elismerés fémjelzi.

Ha még nem találtad meg a fővárosban professzionális ingatlanosodat, ne késlekedj! Keresd a Homexpress csapatát bizalommal! Akár telefonon, e-mailben, üzenetben vagy a weboldalukon elérhető űrlap kitöltésével is adhatunk nekik megbízást!

Semmi esetre se bízd ezt a létfontosságú folyamatot a véletlenre, vagy éppen a szerencsére! Ha már van rá lehetőséged, bízd inkább egy profi, megbízható és hatékony szakemberre!

Ha nem akarsz egyedül tévelyegni a bürokrácia útvesztőjében, ne késlekedj! Engedd, hogy egy valódi szakember vezessen át a nehézségeken!

Ingatlanvásárlás Budapesten okosan, ismét a Homexpress szakértői segítséggel!

Ingatlanvásárlás Budapesten okosan, ismét a Homexpress szakértői segítséggel!

Életünk talán túlzás nélkül legnagyobb befektetése az ingatlanvásárlás, az otthon megteremtése az egyik legfontosabb célja életünknek.

 

Nem is szokás ezt a kérdést emiatt félvállról venni, hiszen optimális esetben nem cserélgetjük rövid időn belül otthonunkat.

 

Ugyan a nyugati országokban egyre kevésbé szokás az ingatlanokat megvásárolni, a mobilitás kedvéért az emberek sokkal szívesebben élnek bérelt ingatlanokban.

 

Ugyanakkor Magyarországon a lakhatási kultúra még mindig a saját ház vagy lakás birtoklását támogatja.

De hogyan is érhetjük el, hogy ne nyúljunk mellé, és a lehető legjobb áron juthassunk hozzá otthonunkhoz?

Ingatlanközvetítő

Az utóbbi években egyértelműen elszálltak az ingatlan árak, a kétezres évek elejéhez képest ma már a dupláját kell kifizetnünk egy házért vagy lakásért.

Természetesen sok segítő intézkedés is megszületett azóta, hogy családok ingatlanvásárlási szándéka ki is teljesedhessen, hiszen a bérek növekedés nem követte az egyre drágább ingatlanokat.

Ha egy család legalább 3 gyermeket vállal, akkor akár több 10 millió forintnyi támogatást is igénybe vehet erre a célra.

Gondoljunk csak például a Családi Otthonteremtési Kedvezményre, elterjedtebb nevén a CSOK-ra, vagy a 2019-es évben bevezetett babaváró hitelre, ami 3 gyermek születése esetén szintén vissza nem térítendő támogatássá változik.

Az idei év is tartogatott számunkra újdonságokat, ami a finanszírozás könnyítését illeti, megszületett a felújítási támogatás, mely újabb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást jelenthet a családok zsebében.

Emellett pedig az illetékmentesség, és az áfa konszolidálása is néhány millió plusz jelenthet a nagyobb családok zsebében.

De nem csak az járhat jól, akinek 3, avagy annál több gyermeke van.

Az 5 tagúnál kisebb családok is nagyszerű kedvezményekben, és rendkívül kedvező feltételű hitelekben részesülhetnek, amennyiben igényük adódik rá. A feltételeknek való megfelelés már koránt sem annyira bonyolult, mint az elején, és a papírmunka is egyszerűsödött a gyakorlatiasság jegyében.

A megfelelő otthon finanszírozásához tehát az állam sok segítséget nyújt, a kiválasztásban azonban csak egy tapasztalt és a piaci helyzetben jártas szakember tud igazán nagy segítségünkre lenni.

Bár az ingatlanügynökök személye még mindig sok negatív sztereotípiának van kitéve, ugyanakkor már világosan látszik, hogy ha valóban jó döntést szeretnénk hozni, nem bízhatjuk magunkat a véletlenre.

Számos olyan nézőpont és rejtett buktató létezik, melyről egy laikus még csak nem is tud, de egy megfelelő szakértő bevonásával szinte biztosan elkerülhetőek a kellemetlen meglepetések.

Nincs is más dolgunk, mint megtalálni azt a szakembert, aki teljes odaadással végzi hivatását, és tudását az emberek szolgálatába képes állítani.

Csak kevesen tudják, hogy nem csak eladáskor, de vásárláskor is módunkban áll ingatlanost megbízni. A legjobb az egészben, hogy ilyenkor anyagi felelősség sem terhel, hiszen a jutalék mindig az eladási árból vonódik le, tehát azt az ingatlan eladója fizeti meg.

Ha még nem találtad meg megfelelő, szakértő és lelkiismeretes ingatlanosodat, akkor válaszd a Homexpress csapatát! Fiatalos lendület, sok éves tapasztalat és nagy szakértelem jellemzi az itt dolgozókat, és a cég filozófiája arra irányul, hogy minden ügyfelük igényeit a legmesszemenőbbekig kielégítsék!

Budapest számos kerületében megtalálható kirendeltségük, így felkeresheted őket akár személyesen, de telefonon vagy e-mailben is várják a megkereséseket.

Vonj be egy profi csapatot otthonod megválasztásába, és hidd el, ez lesz az a döntés, amit egészen biztosan nem fogsz megbánni! Keresd a Homexpress irodáit.

7 ok, amiért még mindig szüksége van egy ingatlanügynökre

7 ok, amiért még mindig szüksége van egy ingatlanügynökre

Az ingatlanügynökökre szüksége van?

 

Körülbelül 4 hónappal ezelőtt a szomszédom úgy döntött, hogy eladja a házát.

 

Egyedül!

Ingatlanközvetítés

Arra számított, hogy meg tudja verni a helyi ingatlanpiacot, és „ gyorsan eladhatja az ingatlant ”.

Nem lehet nehéz, igaz?

Végül is úgy gondolta, hogy sokkal rövidebb idő alatt, lényegesen olcsóbban, és kevesebb papírmunkával meg tudja oldani a munkát és mindazon feladatokat amit egy ingatlanközvetítő!

A szomszédomnak a mai napig nem sikerült eladni! 🙁

A napokban vonakodva ismerte el, hogy visszatekintve inkább ingatlanközvetítővel kellett volna tárgyalnia.

– Lehet, hogy drágább lett volna, de ezek az ügynökök régen eladták volna az ingatlanomat!

„Ha csak tudnám, mennyire bonyolult ez a jogi dolog, hogy eladják az ingatlant!”

– Eddig 9 ajánlatot írtam adásvételi szerződésekre, amelyek mindegyike elbukott, különféle okokból! A megfizethetőség volt a legnépszerűbb! ”

Egy régi mondás azt mondja: „ Ha úgy gondolja, hogy drága szakembert felvenni, várjon, amíg amatőrt alkalmaz! 

Filléres dolog az, ha nem használunk ingatlanközvetítői segítséget?

 

Manapság sok szolgáltatás feleslegessé válik, de én személy szerint úgy gondolom, hogy az ingatlanügynököknek számos okból meg kell maradniuk az ingatlanügylet részeként:

szükség van ingatlanközvetítőre

1.  – Az ingatlanügynökök rendelkeznek a szükséges kapcsolatokkal a munka elvégzéséhez

 

Minden háztulajdonosnak, aki egyedül akarja eladni a házát, fel kell tennie a következő kérdéseket:

(1) Hány embert ismer az átlagos lakástulajdonos, aki aktívan házat keres?

Homályosan emlékszem, hogy évente 3 embernek vagyunk kitéve közvetlen barátaink körében, akik vásárolni, eladni vagy bérelni szeretnének.

Tedd fel ugyanezt a kérdést minden tisztességes ingatlanügynöknek, és nagy valószínűséggel megkérdezi, hogy van-e 15 perc időd, mivel feltarthat egy ideig, mire átnézed a 100 nevet !

(2) Hány ember ismeri az átlagos lakástulajdonosokat, hogy kik tevékenykednek az ingatlanközösségben, kik segíthetik a ház adás-vételét?

Bármely jelzálogkölcsön-közvetítő, kötvény-kibocsátó, ingatlanügyvéd, ingatlanügynök, közvetítő ügyvéd, házfelügyelő, belsőépítész, tájépítész, stb.

Az ingatlanközvetítők mindegyike rendelkezik a gyorshívással!

Amint új ingatlan-lista kerül a listájára, az egész hálózathoz hozzáférnek, és a kerekeket mozgásba hozzák, hogy segítsenek megtalálni az ingatlannak megfelelő vevőt, valamint szakmai segítséget nyújtanak a lakáseladó esetleges kérdéseinek megválaszolásához a lakáseladási folyamat során.

(3) Akár át akar költözni a 16. kerületbe, akár ingatlant akar vásárolni a 11. kerületben, mennyire erősíti meg ingatlankutatási képességeit?

Rengeteg  ingatlanportál-webhely vagy MLS-webhely kereshető fel, hogy megtalálja azokat a potenciális ingatlanokat, amelyeket esetleg meg szeretne tekinteni.

 

Tudja, hogy sok ingatlanügynök jegyzet füzetében vannak olyan ingatlanok, amelyek még nem szerepelnek nyilvánosan, vagy ismeri a következő napokban piacra kerülő potenciális ingatlanokat?

Ingatlanügynök jegyzet füzete

 

Mennyire ismeri az érdeklődő környék adatait, amelyekben vásárolni szeretne? Van valami ötlet az iskolák, bevásárló létesítmények, biztonsági adatok, járhatósági pontszámok közelségéről?

Így a helyi ingatlanügynök remek forrása az ilyen információknak, mivel képesnek kell lenniük arra, hogy villámgyorsan megosszon az adott környezettel kapcsolatos információkat!

 

2. ok – Az ingatlanügynökök tudják, hogy tárgyaljanak

 

Bár egyesek nem szeretik a konfrontációkat vagy a tárgyalásokat, ez minden ingatlanügylet szükséges eleme!

Melyik pillanatban játszik nyitott kártyákkal?

Visszafogja magát, mivel blöffölhetnek, vagy most blöffölnie kell?

Fogott már egy olyan háborúba, amikor megpróbálta ugyanazt a házat megszerezni 5 másik vevővel szemben?

Ez csak néhány a tárgyalások során érintett helyzetből!

Tehát hadd kérdezzem meg: mennyire erősek a tárgyalási képességei a fent leírt helyzetekben?

Még mindig szívesen eladja otthonát egyedül?

 

3. ok –  Az ingatlanügynököknek etikai kódexet kell követniük

 

Az átlagos házvásárlóval és lakáseladóval ellentétben az ingatlanügynököknek szigorú etikai kódexet kell követniük.

Lehet, hogy meglepődsz!

Mennyire valószínű, hogy az átlagos lakásvásárló vagy eladó törődni fog azzal, hogy az egész ingatlanügylet zökkenőmentesen zajlott-e vagy sem?

Amíg megkapja, amit akar (azaz megveszi vagy eladja a házat), nem sokkal később már el is felejt mindent.

 

4. ok –  Az ingatlanügynökök tudják, hogy az ingatlanvásárlás és -értékesítés nagyon bonyolulttá válhat

Bonyolult ingatlan vásárlás

Szakértelem.

Foglalhat egyedül egy last minute túrát Kenyába? Biztos!

Ugyanazon az úton halad, amikor megszervezi a házassági évfordulójának tízéves luxus utazását, ahol fejenként 1.000.000 Ft-ot fizet? Vagy a helyi utazási irodától kér segítséget, mindezek megszervezését és lefoglalását?

Mivel az internet rengeteg befektetési lehetőséget biztosít Önnek, hogyan fogja befektetni a nyugdíjazási pénzét? Vagy szakmai pénzügyi tanácsadó segítségét kéri?

 

Az ingatlanvásárlás és -értékesítés az élet egyik legdrágább tranzakciója!

 

Még a teljes készpénzben végrehajtott ingatlanügyletekkel is foglalkozunk, még mindig sok bonyodalom lép életbe, amelyek veszélyeztethetik az egész ügyletet.

Szüksége van valakire, aki tapasztalattal rendelkezik ezekben az ügyekben, csak azért, hogy megbizonyosodjon arról, hogy minden a megszokott módon halad!

 

5. ok –  Az ingatlanügynökök jártasak a szerződések kezelésében

 

Abban az esetben, ha nem vetted volna észre, az ingatlanzsargont  szinte önálló nyelvnek kell tekinteni!

A nyilvánvalóbb rövidítések mellett néhány ingatlanleírás valóban fordítóra szorul, hogy megértsék, mit is akarnak mondani!

Az ingatlan piac valóban előáll a saját terminológiájával, és hacsak nincs tapasztalata ezzel kapcsolatban, sok minden el veszhet.

Ugyanezen a vonalon annyi jelentés, műszaki dokumentum, közzététel és szerződési űrlap van, amelyet ki kell töltenie ahhoz, hogy házat vásároljon vagy adjon el!

Bármely lépés vagy dokumentum, amelyet esetleg átugrott, szükségtelen késedelmet eredményez.

Sok lakáseladási hiba elkerülése olyan könnyű, mégis olyan költséges, ha előfordul!

 

6. ok – Az ingatlanok adás-vétele az egyetlen prioritás

 

Emlékszel, mennyire mozgalmas lehet az időbeosztásod, amikor megpróbálod becsempészni a szakmai életedet és a családi időt?

Emlékezzünk vissza, hogy mindez hogyan változott, miután a gyerekeket beletették az egyenletbe?

Valahol odabent még mindig vannak olyan hobbijaid, amelyeket szeretnél is csinálni!

Mennyire időszerű válaszolni az érdeklődő vásárlók beérkező kérdéseire?

Milyen hamar tudja elvinni őket megtekintésre? És holnap új vevők?  És mi van a hétvégi megtekintési kérelmekkel?

Néhányan ott és akkor meg akarják megnézni az ingatlant, mások pedig megbeszélést szeretnének ma este, holnap reggel, holnap délután, ezen a hétvégén stb. Nagyos stresszes munkafolyamatot élnek át az ingatlanközvetítők!

 

Az ingatlanügynöknek csak egy célja van az életben: házak, egyéb ingatlanok eladása.

 

Az egyetlen dolog, amit tesznek, hogy ingatlanokat szereznek, és megbeszélik az érdeklődő lakásvásárlókkal a megtekintés idejét, tárgyalnak, jogi ügyeket intéznek.

 

Napról-napra, napi 24 órában!

 

Minél hosszabb ideig tart megválaszolni a vevői kérdéseket, és gondoskodni arról, hogy az ingatlant megtekintse a potenciális vásárló, annál hosszabb ideig marad az ingatlan a piacon!

És amint mindannyian tudjuk, a piacon töltött napok a lakástulajdonosok egyik legnagyobb ellensége!

Ha ingatlanközvetítővel vagy anélkül megy, az különbséget jelenthet abban, hogy háza 4 hét vagy 4 hónap alatt fogja eladni!

Melyik tetszik jobban?

 

7. ok –  Az ingatlanügynökök képesek objektívnek lenni

 

Amennyiben a potenciális vásárlók végül ajánlatot tesznek a ház megvásárlására, akkor nem lenne túl nagy vonzerő, ha a lakáseladó elutasítaná az ajánlatot, anélkül, hogy egy ellenajánlattal is bajlódna!

Bármely házeladónak nehéz dolga lesz újra és újra meghallgatni ezeket az állítólagosan érdeklődő lakásvásárlókat, hogy mi a baj a házzal!

Az ingatlanügynök bevonása elkerüli ezeket a problémákat, mivel ezeket a megjegyzéseket nem veszik személyesen magukra.

Ezenkívül az ingatlanügynök tudni fogja, hogyan lehet finoman eljuttatni a vásárlók visszajelzéseit a házeladókhoz, minden dráma nélkül!

 

Az ingatlanügynökök jutalékai…. megéri!

 

Az ingatlanügynök sokféle kalapot visel egy ingatlanügylet ideje alatt, az adott körülményektől függően!

Az általuk nyújtott útmutatás nagyon tág lehet: kezdettől fogva, az otthoni előkészítés és a marketing előtt, elmagyarázzák a lakás eladásával kapcsolatos összes papírmunkát, hogy a hitelezők, ügyvédek stb. az összkép, a pozitív / negatív ügyfél-visszajelzés, a tárgyalási idő, a város körüli közlekedés, és megpróbálja elérni, hogy a vevők mindenképpen bekerüljenek az üzletbe!

Ne értsen itt félre: az X% -os jutalék költsége megéri, de ez nem jelenti azt, hogy olcsó!

Ami még mindig megdöbbentő, azok a lakástulajdonosok, akik szívesebben adják el saját házaikat (és tegyük fel, hogy valóban eladják) , és végül egy eladási ár jóval alacsonyabb lesz, mint amit egy tapasztalt ingatlanügynök megszerezhetett volna nekik!

Bármilyen összeget is megtakarítanak a jutalékon, elvesztették (és még sok minden mást!) A végső eladási árban!

Persze, most nem kell semmilyen ingatlanközvetítői jutalékot fizetniük, de a teljes házeladási tapasztalatot maguk is átélték.

Minden idejük és erőfeszítésük arra fordult, hogy az érdeklődő vásárlók felé mutassanak.

Ha részt vesz egy ingatlanközvetítő, akkor nemcsak a piacon töltött napjait fogja csökkenteni, hanem nagy valószínűséggel erősebb tárgyalásokat is eredményez, amelyek során az ingatlanügynök több pénzt fog alkudozni, mint amennyit egyedül megtehetett volna!

Természetesen megpróbálhatja eladni saját otthonát, de nem ez a lényeg.

Végül, ha összeszámol mindent, amit meg kellett tennie, mindazt, amit el kellett viselnie azoktól a  néha nehéz lakásvásárlóktól, akkor továbbra is azon a véleményen van-e, hogy a legjobb döntés volt, amikor saját maga adta el a házát?

Hadd fogalmazzam meg, hogy: miután egyedül végig vitte a lakáseladási folyamatot, újra átélné a következő otthonával? A felesége egyetért a válaszával?

Még mindig nem biztos abban, hogy egy ingatlanügynökkel együtt kellett volna eladni a házat?

Pin It on Pinterest